Hagyd meg nekem...

Hagyd meg nekem…
(2015.02.19 és 02.21.)

Emlékszel az első találkozásunkra?

Én meg sem akartalak ismerni, de valami oknál fogva aznap a Sors elém lökött téged és mi hihetetlenül közel kerültünk egymáshoz. Az a nap számomra egy megváltás volt, és minden pillanata mélyen él bennem.

Emlékszel, mikor először a szemembe néztél?

 Ott ültünk egymással szemben, és beszélgettünk. Meséltünk az életünkről, a barátainkról, vicces és kínos sztorikat osztottunk meg egymással. Aztán volt egy fél másodperc szünet, mikor ugyanabban a pillanatban egymásra néztünk. Elvesztem tekintetedben. Akkor megdobbant a szívem és azóta sem nyugodott meg. Magába szippantott, és nem engedett el, szorosan tart még most is. Elfordítottam zavaromban a fejem és egy újabb történet mesélésébe kezdtem.

Emlékszel, mikor először megfogtad a kezem?

Akkor már egy hónapja ismertük egymást. Elhívtál este, hogy találkozzunk és sétáljunk egyet a városban. Emlékszem, kellemes volt az idő, langyos szél fújt, és a város gyönyörűen ragyogott. Még az sem zavart, hogy olyan sok ember lézeng körülöttünk. Mindig féltem esténként kimozdulni, de veled biztonságban éreztem magam, és bátran tekintettem körbe és nézegettem a hatalmas épületeket. Akkor fogtad meg először a kezem, hogy figyelmetlenségemben ne térjek le az útról, vagy ne menjek neki valakinek.

Emlékszel, mikor először öleltél meg?

Valami miatt kiborultam, és rossz kedvem volt. Nem akartalak látni, egyedül akartam lenni, de te futva jöttél el hozzám. Sírtam, zokogtam, kértelek, hogy menj el, mert nem kell, hogy ilyen állapotban láss, de te minden szó nélkül magadhoz húztál és szorosan átöleltél. Karjaid testem köré fonódtak, és nem mondtál semmit, míg meg nem nyugodtam. Csak öleltél, hogy tudjam, te mellettem leszel mindig. És én remegve bújtam hozzád, és merültem el, tudva, hogy minden rendben lesz.

Emlékszel, mikor először megcsókoltál?

Átjöttél hozzánk, hogy tartsunk egy filmezős estét. Hosszú ígérgetések után végül csak összehoztuk, aminek sosem örültem jobban. Úgy volt, hogy együtt főzünk vacsorát magunknak, ami persze nem telt el szórakozás nélkül. Te összekented az arcomat paradicsomszósszal, én pedig vissza akartam adni, de te minden kísérletezésemet kivédted. Úgy tettem, mint aki feladja, majd egy váratlan pillanatban odafordultam hozzád és két kézzel kentelek össze ketchuppel. Lassan pillantottál rám, majd hirtelen felpattantál a székről, én pedig sikítva elkezdtem futni előled a lakásban. Bárhová mehettem volna, te így is úgy is elkaptál volna. Szerencsétlenségemre a fal az utamat állta, te pedig túl közel jöttél hozzám. Fel se fogtam, mi történik, de ajkaid már az ajkimmal találkoztak. Lassan, érzékien kóstolgattuk egymást. Remegtem és féltem, de végül átadtam magam a kényeztetésnek, és engedtem, hogy közel gyere hozzám.

Emlékszel, mikor először együtt aludtunk?

Nálad voltunk, de mivel nem volt elég hely, kénytelenek voltunk egy ágyban aludni. Kissé feszélyezve éreztem magam, de tudtam, hogy egy ujjal sem érnél hozzám anélkül, hogy én azt ne akarnám. Egymással szembe fordultunk és feltérképeztük a másik arcát. Nem szóltunk semmit, némán fogtuk egymás kezét és hallgattuk a másik szíve dobbanását, mely lassan egy ütemre kezdett el verni. Éreztem illatod, mely bódító volt és melyet annyira imádtam. Néztelek, és nem tudtam, hogy lehetsz itt. Miért vagy itt. Miért kaphattam én ilyen tökéletes embert. Mert számomra az voltál.

Aztán közelebb húztál magadhoz, adtál egy puszit a homlokomra, én pedig mellkasodra hajtottam fejem, és lassan álomba merültem.

Emlékszel arra, amikor…?

Emlékszel még, ugye?

Hogyan is emlékezhetnél minderre, amikor ezek meg sem történtek? Hogyan emlékezhetnél ilyenekre, amikor mindez csak az én képzeletem szüleménye?

Mi csak barátok vagyunk. Sosem lesz köztünk ennél több, és ezt mindketten tudjuk.

Én mégis túlságosan kedvellek.

Mégis miért ragaszkodom hozzád ennyire? Mégis miért akarlak ennyire? Mit tettél velem? Hogyan férkőztél hozzám ilyen közel? Mivel csábítottál magadhoz? Miért csinálod ezt, hogyan érted el mindezt nálam ilyen rövid idő alatt?

Úgy szeretném, hogy emlékezz ezekre… Bárcsak minden valóság lenne.

Tudod… Boldog vagyok veled. Mindig mosolyt csalsz az arcomra és megnevettetsz. Bármikor, mikor magam alatt vagyok, te megérzed és segítesz. A kezed nyújtod, és addig nem hagysz békén, amíg jól nem leszek. Mindig te vagy ott elsőként mellettem, mindig számíthatok rád, még akkor is, ha van fontosabb dolgod. Nem engedsz el.

De ugyanakkor mindennap meg is ölsz. Pont ezzel. A kedvességed határtalan, és pont ezzel okozol fájdalmat… minden egyes áldott nap. Boldog vagyok, de közben fáj a szívem, és majd megszakad, hogy tudom, sosem lehetsz az enyém.

Miért nem löksz el magadtól? Az istenért is! Taszíts el, fordíts hátat és hagyj magamra! Miért vagy mellettem, ha tudod, hogy megkeseríted a mindennapjaimat? Engedj el! Nincs szükségem rád, nincs szükségem a sajnálatodra, semmidre! Csak engedj szabadon és ne nézz rám! Miért nem teszed ezt? Miért aggódsz értem? Mondtam, hogy jól vagyok.

Kérlek… emlékezz…

Rám nézel.

Megfogod a kezem.

Magadhoz ölelsz.

És védelmezel.

Szeretsz.

Vigyázol rám.

Megérintesz.

És sosem engedsz el.

De mikor felkel a nap, én kinyitom a szemeim, és tudom, hogy mindez csak egy újabb álom volt. Egy meseszép álom, melyből sosem szeretnék felébredni.

Ne aggódj miattam. Ha még most fáj is, idővel jól leszek. Ezt megígérem neked. Minden rendben lesz. Most még az egyik percben sírok, a másikban boldog vagyok, de ez így van jól. Ez egy ilyen időszak. Már nem keresem az okokat, miért pont te és hogy miért léptél az életembe. Mivel vettél le a lábamról? Miért kellesz annyira? Már nem számít. Felesleges.

Én csak azt szeretném tudni, te miért nem érzel így, mint én? Miért adsz időnként olyan jeleket, amiből arra következtetek, hogy te is hasonlóképpen érzel? Miért csinálod ezt, ha tudod…? Vagy nem tudod? Akkor sem kéne szórakoznod velem! Még ha tudom, hogy minden csak egy játék, egy poén, én részt veszek benne, és hagyom magam.

De kérlek, ne játsszuk ezt tovább. Túlságosan fáj. Hát nem látod, hogy minden szavaddal, minden tetteddel megsebzel?

Én nem utállak, nem gyűlöllek, nem neheztelek rád és mindent, mit teszel, elnézem neked.

Mert túlságosan kedvellek és fontos vagy számomra.

Ígérem, jól leszek.

Kérlek…

Próbálj meg emlékezni.

De addig is, amíg el nem jön ez a nap, kérlek, hagyj meg mindent egy gyönyörű álomnak.

Hagyd meg nekem a veled kapcsolatos édes képzelgéseket.