2016. március 14., hétfő

Félek, hogy elveszítelek



잃어버릴까 두렵잖
(Félek, hogy elveszítelek)
(2016.03.13.)


 

„Képtelen voltam elmondani, hogy kedvellek
Éppen elég, hogy melletted lehetek
Még egyszer bátornak kellene lennem?
El kéne mondanom, hogyan érzek?
Anélkül, hogy tudnál az érzéseimről, te csak mosolyogsz.”*

Hogy milyen régóta vártam rád, talán sosem fogod tudni. Hogy milyen hosszú és fájdalmas volt ez az időszak, talán sosem fogod megérteni. Annak ellenére, hogy mindenki azt mondta, felejtselek el, engedjelek el, és keressek mást, én kitartottam melletted. Nem adtam fel, és ott voltam veled, amikor csak tudtam. Ugrottam, ha szükséged volt rám, mindegy, milyen későre járt. Ha hívtál, ha kérted, én mentem és próbáltalak felvidítani, megnevettetni, egyszerűen csak jobb kedvre deríteni. Annak ellenére, hogy tudtam, te nem viszonozod és nem is fogod viszonozni az érzéseimet, én vártam rád. Tudod, mennyire fárasztó volt? Tudod, hogy szerettelek volna feladni? Tudod, hányszor akartam elszakadni tőled? De sosem bírtam. Mert mindig szükséged volt rám. Mert mikor baj volt, engem kerestél, és én segíteni akartam. Azt akartam, hogy boldog legyél.
Mindezek ellenére, tudod, hogy mennyire fájt boldognak látni téged? Boldognak látni valaki más oldalán, aki nem én vagyok? Én akartam veled lenni, én akartalak boldoggá tenni, és elkeserítő volt a tudat, hogy te sosem fogsz engem észrevenni. Tudod, milyen érzés volt mindig a második vagy a sokadik helyen lenni? Tudod, milyen érzés volt tudni, hogy én csak akkor kellek neked, amikor baj van, amikor támasz kell? És tudod, milyen érzés volt, amikor nekem lett volna rád szükségem, de te sosem voltál itt?
Mindezek ellenére, én vártam rád. Mert amit megtanultam, hogy bár várni a legnehezebb és legfájdalmasabb érzés, de egy napon a kívánságok meghallgatásra találnak.
Most itt vagy velem. Azt mondtad, talán én vagyok az, aki igazán illik hozzád, arra kértél, legyek a támaszod, és hogy legyek melletted mindig. És én megígértem. Oly sok idő után, ezt hallani olyan volt, mintha csak álmodnék. Álmodom, ugye? Mindez túl szép, hogy igaz legyen. 

„Azt mondom, téged akarlak
Azt mondom, téged szólítalak
Fogd a kezem, fogd a kezem
Félek, hogy elveszítelek.”

Itt fekszem a karjaidban, hallgatom a szíved dobbanását, miközben a fülembe halkan szuszogsz, és attól félek, hogy elveszítelek. Itt vagy velem, de ez nem jelenti azt, hogy az enyém is vagy. Tudod, hogy érzek irántad, mindig is tudtad, és tisztában voltál ezzel, és amikor annyi sebet okoztál, talán arról is volt fogalmad. De mindez nem számít, most már nem, mert tudom, hogy te is hasonlóan érzel. Ugye? Vagy a szavak, amiket mondtál, hamisak voltak? Mondd, hogy ez nem csak egy újabb játék. Mondd, hogy ez az igazság, és tényleg velem akarsz lenni. Mondd, kérlek, hogy ez nem csak egy hirtelen fellángolás volt, valami, amit azért éreztél, mert mikor magadba zuhantál, én voltam az, aki segített neked. Mondd, hogy ezt nem csak azért teszed, mert csak egy kapaszkodó voltam azokban a pillanatokban.
Te is tudod, hogy mindig mellettem kötsz ki. Bármi van, nálam találsz vigaszt, én vagyok az, akihez menekülsz, és aki folyton fogja a kezed. Bármit teszel, én megértem, és megbocsátok, nem ítélkezem. De mondd, kérlek, hogy ez nem azért van, mert kihasználsz. Mondd, hogy azért jössz hozzám, mert szükséged van rám, és nem csak barátként. Mondd, kérlek, hogy amit érzel, az valódi.
Itt vagy, én mégis kételkedem benned. Megfogod a kezem, és magadhoz húzol. Szorosan átölelsz, és apró puszikkal borítod el arcomat. Simogatod karom, és olyan erősen tartasz, mintha soha nem akarnál elengedni. Mondd, kérlek, hogy én vagyok, akit valóban akarsz. Mondd, kérlek, hogy ezek után nem fogsz ellökni magadtól. 

„Azt mondom, akarlak téged
Azt mondom, szeretlek téged
Hallod, hogy dobog a szívem érted?
Annyira fáj, ha csak rád nézek.”

Tudom, hogy nehéz neked. Tudom, hogy az űrt, a fájdalmat nem fogom tudni betölteni, talán nem is sikerül elűznöm. De hadd próbáljam meg. Mondd, hogy adsz esélyt, és mondd, hogy nem csak szánalomból fekszem most itt. Mondd, hogy nem ezzel akarsz kárpótolni, amiért ennyit vártam rád. Mert pontosan tudod, milyen érzés, amikor valakit annyira szeretnél, és sosem kaphatod meg. Mondd, hogy nem azért teszed, mert azt szeretnéd, hogy nekem ne legyen olyan rossz, mint neked. Ha mégis így van… jobban fog fájni, ha most engedsz el, mintha sosem engedtél volna közel magadhoz.
Tudom, hogy nem csak te vagy a hibás. Én is épp annyira vagyok bűnös, mint te. Mert ellökhettelek volna én is, mert mondhattam volna nemet is, hisz tudom, ha egyszer elhagysz, az nekem fog fájni a legjobban. Saját magamnak okoztam bajt. De… valóban bűnt követünk el? Valóban olyan nagy hiba, hogy veled akarok lenni? Tényleg olyan nagy kérés, hogy valaki szeressen, és én is szeressem őt? Olyan régóta vagyok egyedül… olyan régóta szeretném, ha törődnének velem… olyan régóta szeretném, hogy valaki elfogadjon úgy, ahogy vagyok, és vidámságot hozzon a szürke hétköznapjaimba. Olyan nagy baj, hogy boldog akarok lenni?
Még ha velem is vagy… folyton attól fogok félni, hogy elveszítelek. Talán sosem leszel az enyém… talán mindez, ami most történik, csak egy álom. És ha így van, nem szeretnék sosem felébredni. Ha így van… kérlek, engedd meg, hogy még egy kis ideig így is maradjon. Nem vagyok felkészülve arra, hogy elhagyj… Most még nem. Adj még időt nekem, hisz olyan régóta vártam rád. Fárasztó volt és kimerítő. Elgyengültem, és most csak pihenni szeretnék az oldaladon. Ahogy én vártam rád, most kérlek, te várj rám addig, amíg nem gyűjtök elég energiát ahhoz, hogy eleresszem a kezed. Ha így kell lennie, akkor se hagyd most, hogy vége legyen. Csak tarts ki mellettem egy kicsit, amíg jobban leszek.
És ha lesz elég erőm, ha megerősödöm, és szárnyalni fogok… akkor képes leszek elengedni, és hagyom, hogy elsétálj. De most, a mai napon, és még egy ideig, ne mondj semmit, csak legyél velem, és ne engedd, hogy elveszítselek.

„Azt mondom, téged akarlak
Azt mondom, téged szólítalak
Fogd a kezem, fogd a kezem
Félek, hogy elveszítelek.”



 ________________________________
*A dalszöveg Taemin - U című dalának fordítása.